Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

EGYRŐL A KETTŐRE - LÉPCSŐFOKOK AZ ELSŐ RANDEVÚTÓL AZ ELSŐ EGYÜTTLÉTIG

2014. február 12. - Eperhab

Egyről a kettőre, de mikor, hol és hogyan? Örök dilemma, hogy hova érdemes menni, és mi fér bele az első randin. Nem mindegy, hogy tudunk-e nyugodtan beszélgetni partnerünkkel, fogyasztunk-e alkoholt vagy sem, illetve, hogy milyen ruhában jelenünk meg először. Haladjunk előre fokozatosan, és nézzük meg melyik lépcsőfokon milyen program ajánlott!

Először is: beszélgetés, kóstolgatás

Az első találkozás szinte mindig a másik kóstolgatásáról szól. Ha a partneretek nem áll elő határozott javaslattal (ezzel nálunk rögtön az elején fekete pontot szerezne), fontos, hogy olyan randihelyet válasszatok, ahol nyugodtan tudtok beszélgetni. Ha elfogadtok egy jó tanácsot, soha ne menjetek moziba az első találka alkalmával! Egy szót sem hallanátok a másik mondandójából, és elég kínos együtt toporogni a jegypénztár és a popcornos pult előtt egy teljesen ismeretlen sráccal.

A tévhitekkel ellentétben az első randin egyáltalán nem tilos elfogyasztani egy-két pohár bort, vagy egy finom koktélt, hiszen a hangulat oldottabb, a beszélgetés pedig gördülékenyebb lesz. Garantáltan nem fogtok feszengeni a frizurátok vagy a gyűrött ruhátok miatt.

eperhab_bloghoz_07_1.png

De akkor mégis hova menjünk? Meghitt, kellemes helyet válasszatok, ahol van lehetőség egy ital elfogyasztására is. A pesti oldalon a Csendes (és millió másik belvárosi underground hely), Budán pedig a Szatyor vagy a Semmi extra lehet ideális választás, ha jó hangulatú és laza helyre vágytok.

Mit vegyünk fel? Nem feltétlenül jó, ha nagyon kicsípjük magunkat az első randin (feltéve, hogy nem az Operabálba vagy az Onyxba készülünk). Nem muszáj rögtön a legcsillogóbb, legtökéletesebb outfitben megjelennünk. Sokkal nyerőbb, ha egy kicsit lazára vesszük a figurát, és tartogatunk meglepetéseket a későbbiekre is. Minden jó lehet, ami csinos, de nem kihívó! Ugyanez vonatkozik a sminkre is: ne legyen feltűnő, hogy órákat töltöttünk a fürdőszobatükörnél indulás előtt. Pedálozzon először a srác!

Új kép mix.jpg

Második lépcsőfok: közös élmény, ártatlan flört

Hova menjünk?  Ekkor már jöhet a mozi, a színház vagy a kiállítás. A lényeg, hogy közös élménnyel gazdagodjatok. Ha moziba mentek, olyan filmet válasszatok, ami félúton van a Die Hard és a Titanic között, tehát mindkettőtök számára élvezetes lehet. Sőt, ilyenkor érdemes egy kicsit engedékenyebbnek tűnni: a pasik dögösnek tartják azokat a csajokat, akik a  romantikus kis filmek helyett a lövöldözést választják.

Nem muszáj persze a jól bevált megoldásoknál maradni. Tökéletes második randis program lehet a minden hónap tizedik napján megrendezett Pszichoszínház is, ahol Bácskai Juli pszichológus írja a forgatókönyvet, a színészek pedig improvizálnak a darabban. Ha egy ilyen programot választotok, lesz miről beszélgetni.

Meddig mehetünk el? A második lépcsőfokon már lehetünk sokkal kacérabbak: nevessünk hangosan a srác poénjain, időnként lopva érintsük meg a kezét, de a csókba még ne menjünk bele. (Na jó, abba esetleg igen, de semmi több!)

Harmadik lépcsőfok: közös móka, több érintés

A legfontosabb: még mindig húzzuk az időt. Ez a kérdés persze személyfüggő, de mi azt tanácsoljuk, hogy várjatok még az ágyba bújással. Még akkor is, ha már nagyon vágytok a másik közelségére… A pasit egyre inkább enni fogja a fene, nektek meg jut egy kis időtök arra, hogy kiismerjétek.

De mit csináljunk, ha azt nem? Még több programot, több testi kontaktussal. Piknikezzetek a szabadban, vagy találjatok ki valamilyen extrém programot, amit mindkét fél ugyanúgy élvez. A Parapark (zárt ajtós- kiszabadulós játék) például jó választás lehet, de a műjég se rossz (már amennyiben nem úszik az egész).

Új kép (3).png

Negyedik lépcsőfok: kerülj beljebb!

Ha sorra meglépjük a lépcsőfokokat, és egyre közelebb kerülünk partnerünkhöz, lassan időszerűvé válhat, hogy elmélyítsük kapcsolatunkat. Ha nálatok lesz a találka, gondoskodjatok a rendről, a finom illatokról, és vegyetek fel valami igazán szexi ruhát (most már az is ér, ha nagyon kicsípjük magunkat).  A negyedik a legnagyobb és legizgalmasabb lépcsőfok a „randi útvonalunk” során, aminek részleteit már mindenkinek a saját fantáziájára bízzuk…

Egy dologról ne feledkezzetek meg: az igazán jó szerelmeskedés egyik alapfeltétele a biztonság. A negyedik randi még nem a családalapításról szól, ezért nem árt jó előre gondoskodni az óvintézkedésekről.